Oldalak

Fotó keretezése II.



Korábbi cikkünkben bemutattuk az egyik legkönnyebb módszert, miként adhatunk keretett fotónk köré. Most némileg tovább lépünk és egy kissé összetettebb módszert magyarázunk el, amellyel keretünk is némileg összetettebbé válik. Természetesen a teljesen kezdőknek sem jelenthet gondot a lépések végigkísérése, így mindenki bátran próbálkozhat leírásunkkal, majd saját ízlése szerint állíthatja be a neki tetsző keretet.


Képünk, amelyet keretezni szeretnénk.

Mielõtt hozzákezdenél a bal oldali eszköztáron jelöld ki azt a színt, amellyel keretezni akarsz ! A fölsõ szín mutatja az elsõdlegesen kijelölt-, a hátsó pedig a háttérszínt. Ez utóbbi lesz a keretünk alapszíne. Bármely színnégyzetre kétszer kattintva elõjön egy ablak, ahol megadható a kívánt szín. A jobb fölsõ nyíl ikonnal az elölsõ és hátsó szín megcserélhwetõ egymással, a bal alsó ikonnal pedig a Photoshop alapbeállított (fekete-fehér) színek állíthatók vissza. Példánkban hagytuk a színeket alapbeállításon, tehát a keretünk színe fehér lesz.


Jelöld ki a teljes képet (Ctrl+A gomb), majd másold vágólapra (Ctrl+C) !
Válaszd ki az Image/Canvas Size parancsot, amellyel a képvászon méretét módosíthatod. A megjelenõ ablakban a Current Size szekcióban láthatod a képed jelenlegi méretét.
A New Size szekcióban szélesség és magasság mértékegységét állítsd pixels-re a számérték pedig nagyjából a képed jelenlegi (Current) szélességének 10-20%-a legyen. Esetünkben ez 50 pixel, mert kicsi a képünk, de ha pl. 3 megapixeles a képed, úgy 200-400 közötti értéket is megadhatsz. Természetesen ettõl eltérõ, kisebb vagy nagyobb érték is megadható, ha nagyon vékony, vagy nagyon vastag keretet akarsz.
A Relative jelölõnégyzet legyen bejelölve és az Anchor nyilak is a látható állásban legyenek, hogy minden oldalon ugyanakkora keretet kapj.

Az OK gomb megnyomása után egy fehér keretet kapsz képed köré. Ezzel nagyjából meg is lennénk a keretezéssel, akinek így megfelel, itt abba is hagyhatja. A továbbiakban kicsit még alakítgatunk rajta.

Nyomj Ctrl+V gombot, ezzel az elõzõleg kijelölt teljes kép a keretezett kép közepébe másolódik. Látszólag nem történt semmi, de immár két réteged van, egy keretes háttérréteg (Background) és fölötte középen az eredeti fotód (Layer 1). Ezt a réteget módosítjuk még egy kicsit. A Layer 1 (fölsõ) réteg neve fölött nyomj jobb klikket, majd válaszd a Blending Options parancsot !




Itt az adott réteghez állíthatsz be különbözõ effekteket, például árnyékolás, mintával színnel kitöltés. Adjunk a belsõ képnek egy kis plusz, vékony keretet és némi árnyékolást !

Kattints a Drop Shadow effektre, amivel árnyékot adhatsz a rétegnek. A jobbra lévõ beállításoknál mindent hagyj alapértéken, a Distance értéket viszont állítsd 0-ra, a Spread és a Size értékeket pedig tetszólegesen nagyra a kívánt árnyéknak megfelelõen. Az állítgatás közben, az ablak mellett a képeden láthatod a változást, ha a Preview jelölõnégyzet aktív.

Most kattints a Stroke effekt nevére ! Size-nak szintén tetszõleges értéket adhatsz, ez lesz a belsõ kereted vastagsága. A Positiont vagy Outside-on hagyd, vagy Inside-ra állítsd. Így a belsõ keret a rétegen kívül, vagy belül fog látszani. A Color alapértéke piros, ezt átállíthatod, ha 2x kattintasz a színnégyzeten belül, a megjelenõ ablakban tetszõlegesen beállítható a belsõ keret szine, de ha emellett az egérmutatót az eredeti képed fölé viszed, akkor az egy apró pipetta eszközre vált, amellyel a képed színeibõl vehetsz színmintát. Példánkban a képbõl vettünk egy világoszöld színmintát. Ha elkészültél nyomj OK-t a színablakon majd az effekt (Blending) ablakon is !

A Layer/Flatten Image paranccsal egyesítsd a két réteget !

Nincsenek megjegyzések: