VILÁGÍTÓ SZEMEK

M. soha semmilyen idegen lényekről szóló könyvet nem olvasott el. Nem is annak nevezi őket, hanem a barátainak.

Elmesélte, hogy az első találkozása gyermekkorában történt. Egy este lefeküdt aludni, és látta, hogy egy nagy világító szemű kopasz fej nézett rá az ablakon keresztül, ijedtében elkiabálta magát, mire beszaladtak a felnőttek. Elmondta mit látott, nem hittek neki. Vigasztalták, biztosan rosszat álmodott, hiszen nincs odakint senki. Hiába bizonygatta igenis nagyon fura ijesztő vala­mit látott, mégsem hittek neki. Aztán ahogy múltak az évek, a do­log lassan feledésbe merült.
Azzal a világító szempárral felnőttkorában találkozott újra a lakásában.

Látta, amint a fura szerkezet leszállt a kertjében, és a fény bejött az ablakon. Aztán megjelent egy kopasz pici emberke és csak bámulták egymást.

Egy ilyen élmény után reggel arra ébredt, hogy őrülten szédült, forgott vele az ágy. Nem tudott elmenni még dolgozni sem. Estig pihengetett, miközben idős édesanyja ápolgatta. Aztán valahogy el­aludt, és éjjel arra ébredt, hogy megint szemek tartják fogva, mellette pedig egy emberforma fénylény fekszik. De csak a fényes körvonalait látta oldalról, mozdulni nem tudott, majd ismét álomba zuhant. Reggel fáradt volt ugyan, de a szédülés enyhült. Orvoshoz (akkor még) nem ment, inkább szabadságot kért a munkahelyén. Mun­katársainak megpróbálta elmondani mi történt - és döbbenten látta, hogy suttognak a háta mögött.

Otthon aztán folytatódtak a különös dolgok. A fény ami bejött az ablakon, kifényesítette a falon lévő réztányérokat, amit ő évek óta évek óta hiába próbált. A csillár feketére van lakkozva, de azon az oldalon ahol a fény érte, gyönyörű fémesen csillog. A szempár - nem a fekete, hanem a világító - kiégette, mintegy megjelöl­te a falat ahonnan nézett rá.
A kertjében rendszeresen közlekednek az idegen lények fura jár­műveikkel, odaállnak az ablak alá. Ilyenkor arról cserélnek gondo­latot, hogy melyik növény ehető a sok közül, és szinte rögtön kap­ja is vissza a gondolatot: védje, óvja őket. És csak növényt egyen húst ne!

Lakása egy erdős részen van. Többször megfigyelte már, hogy látogatói az erdő felől jönnek narancsszínű gömb formájában, ami megáll az ablaknál lévő barackfa tetejénél. Innen bocsájtja ki aztán azt a kék fénycsóvát, ami szinte betölti a szobáját,majd ezt követően jelenik meg a fura kicsi emberszerű figura. Ilyenkor szavak nélkül a gondolataikon keresztül beszélgetnek.

Volt olyan is,amikor a narancsszínű gömb távolabb maradt az ablaktól, és elkezdett gyönyörű fluoreszkáló kékeszöld fényben sziporkázni.Egyszer megfigyelte azt is, amikor a gömb a saját tengelye körül forgott, és benne csodálatos színek kavarogtak, örvénylettek. De ilyenkor soha nem jött közelebb, és nem bocsájtott ki fénycsóvát sem.

Amikor egyszer emberi alakban röpködtek a kertjében (azért ta­lálta ki rá ezt a kifejezést, mert lábuk nem a földön jár, hanem felette siklik),letettek neki egy földgömbszerű valamit. Köréje pedig a fáskamráról leszedett darázsfészkeket különböző távolság­ban. Azt is látta, hogy valamit lesüllyesztenek a földbe, de aztán hirtelen álomba merült.

Reggel kiment megnézni,és minden úgy volt,ahogy azt éjjel látta. Az a gömbszerű valami, és körülötte a darázsfészkek számára érthe­tetlen formában voltak lerakva. Azt mondta, úgy nézett ki, mint a térképen megjelölt városok. Olyan érzése volt, hogy a gömb körül elrendezett darázsfészkek valakiknek a lakóhelyét próbálja ábrá­zolni. A középső gömb gyönyörű ezüstszürke színben sziporkázott. Amikor kigyönyörködte magát, összeszedte a bátorságát, és megfog­ta. Fantasztikusan könnyűnek, szinte súlytalannak érezte. Tapin­tásra szilárd volt, felülete bársonyosan sima. Az egész nagyon különleges ezüstszürke lisztfinomságú anyaggal volt bevonva. Ez rajta is maradt a kezén. Úgy amikor a kisgyermek lepkét fog, és annak a szárnyáról lejövő hímpor a kezén marad. Átgyalogolva a kerten, elindult befelé a lakásba. Ekkor észrevette, hogy egy kb.tíz centi átmérőjű fúrt lyuk van azon a helyen, ahol az éjjel látta őket matatni. Az ablaka alatt pedig olajfolthoz hason­ló valamit talált.

Pár nap múlva egy éjszaka azt vette észre, hogy egy fénynyaláb­ban utazik, szinte lebeg felfelé egészen a járművükig. Ebben az utazásban látta maga alatt a tájat, majd egy nagy tágas helységben találta magát, ahol szőke, magas, kék szemű embereket látott. Egy másik helységben nőket is látott, majd egy harmadikban mutattak neki fura alakú szürke tartályokat. Elmondták neki, hogy az uta­zásaiknál ezeket is használják. Ezután zuhanást érzett, majd azt ahogy visszakerült a testébe,és hirtelen felébredt.

Ezek a különleges jelenségek egyre gyakrabban történ­nek. Egy alkalommal a férjem is elkísért a beszélgetésre. Odaül­tünk mellé és csendben hallgattuk. Nemcsak különös találkozásai­ról, hanem mindennapi munkájáról is mesélt. Most őt idézném: "nappal elláttam a munkámat, és hazamentem. Otthoni dolgom végeztével kiültem a ház elé pihenni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az idősek otthona felől, ahol dolgozom, jön egy ezüstös fényes valami. Olyan, mint egy kicsi neoncső, vagy henger.Egészen a házunkig jött, és felette megállt. Tudtam,ez jel.Ekkor megjelent előttem egyik gondozottunk arca. Éreztem, tudtam, hogy meghalt... Ahogy ezt végig­gondoltam, az a fényes valami eltűnt.
Másnap bementem dolgozni, és azzal fogadtak, egy lakónk meghalt. Nem mertem megmondani, hogy tudom,- azt még kevésbé, hogy honnan -mert úgysem hittek volna."

Sajnos ezen a téren szomorú tapasztalatai voltak. Rákényszerült a hallgatásra.Az embertársai miatt! Ugyanis ő soha nem olvasott (a mai napig sem)
szellemekről,fénylényekről,földönkívüliekről,ufok-ról írott könyvet: azt sem tudta jó ideig mit is jelent maga a szó. Aztán hallott pár elejtett mondatot a témáról, és kezdett rájönni, ugyanaz történik vele, mint a többi eltérítettel. Ezen felbátorodva ő is beszélni kezdett a munkatár­sainak.

A következmény szörnyű lett: azt hitték baj van az elme­állapotával, és azonnal ideggyógyászhoz küldték.Mondván: ugyebár egy hibbant agyú nem ápolhat beteg öregeket, és nem kezelheti a gyógyszerszekrény kulcsát sem.

Elment a vizsgálatokra, és a pszichológus személyesen mondta vissza a telefonba, a munkahelye főnővérének: a páciens teljesen normális, épp eszű.

Ezek után dolgozhatott tovább, de már nem beszélt.

(Általa olyasmit tanultam, ami ma még könyvekben nem olvasható.)