"Kezdetben a Nagy Szellem aludt a semmiben.
Álma az örökkévalóság óta tartott.
Aztán egyszer csak, nem tudni miért, álmot látott az éjszakában.
Hatalmas vágy szállta meg...
És megálmodta a fényt.
Ez volt az első álom. A legelső utazás.
Hosszúú, hoosszúú ideig kereste a fény a beteljesülését, az eksztázisát. Amikor végre rátalált, látta, hogy az áttetszőség az.

És úrrá lett az áttetszőség.
Aztán, amikor már kipróbálta a színek összes elképzelhető játékait, az áttetszőséget eltöltötte a vágy valami másra.
Most rajta volt az álom sora. Ő, aki annyira könnyű volt, nehéznek álmodta magát.
Akkor megjelent a kavics. És ez volt a második álom. A második utazás. Hosszúú, hoosszúú ideig kereste a kavics az eksztázisát, a beteljesülését. Amikor végre megtalálta, látta, hogy a kristály az.

És úrrá lett a kristály.
De azután, hogy kipróbálta a fény tükröződésének összes játékait, másra vágyott, ami felülmúlja azt. Most ő álmodott.
Ő, aki olyan szabályos volt, egyenes és kemény, gyöngédségről, puhaságról, törékenységről álmodott.
Akkor megjelent a virág. És ez volt a harmadik álom, a harmadik utazás. Hoosszúú ideig kereste a virág, az illat érzékisége a beteljesülését, az eksztázisát, mire végre megtalálta. És látta, hogy a fa az.

És a fa úrrá lett a világban.
Hisz ismerik a fákat. Már csak ők álmodnak ( nem jó bemenni az erdőbe, mert rémálmot kelt bennünk). A fán volt az álomlátás sora. A fa, mélyen a földbe gyökerezve, azt álmodta, hogy szabadon járkál, eszeveszetten csavarog a világban.
Akkor megjelent a földigiliszta. És ez volt a negyedik álom. Hoosszúú ideig kereste a földigiliszta a beteljesülését, az eksztázisát. Fölvette a kismalac, a sas, a puma, a csörgőkígyó alakját.
Hosszú ideig keresgélt.
Egy szép napon, egy hatalmas vízfoltból....
„Az óceán kellős közepéből... furcsa lény emelkedett ki, amelyben a Föld minden állata megtalálta a beteljesülését. És látták, hogy ez a bálna!

Sokáig uralta a Földet ez a hatalmas, zenélő hegy. És minden így is maradhatott volna, mert nagyon szép volt. Csakhogy...
Azután, hogy sok-sok holdéven át énekelt, egyszerre a bálna sem tudott ellenállni őrült vágya beteljesítésének.
A világok mélyén élve a bálna azt álmodta, hogy elszakad onnan.
És akkor...!
Akkor egyszer csak megjelentünk mi, emberek.
Mert mi vagyunk az ötödik álom. Rajtunk a sor: az ötödik beteljesülés,
az ötödik eksztázis van eljövendőben."

Az indián elhallgatott.
Végül valaki megtörte a csöndet
— És mondd csak,mi az ötödik eksztázis, ami eljövend?
— Ó — tört ki kacagásban Gyors Szarvas -, erről nem szól a mese. Csak a bálnák tudhatják. Még nem írták meg a történet végét. Egy azonban biztosnak látszik, barátaim: ha szeretnénk megtalálni a beteljesülésünket, az eksztázisunkat, és ha esetleg folytatni akarjuk a játékot, akkor hallgatnunk kell az előző álmok beteljesüléseire: értsük meg és szeressük a fényt, a kristályt, a fákat és a bálnát.
És bizony mondom néktek: Nagyon vigyázzatok! Látnotok kell, hogy:

"A fény teljessége rejtezik a leghalványabb színben.
Kristály szunnyad minden útszéli kavicsban.
Majomkenyérfa álmodik a legkisebb fűszálban.
És bálna lakozik minden földigilisztában."

— Az ember pedig nem a "legszebb állat", hanem az állat legszebb álma! És ez az álom még befejezetlen.
Amikor a mesemondó elhallgatott, mi még hosszan ültünk ott szótlanul. Hirtelen azt éreztem, hogy elbeszélésének ereje szétfeszíti az agyamat. Az ember teljessé válása az előző beteljesülések mértékét öltötte fel. Kozmikus, naprendszerbeli őrületes méreteket. Az emberiség egymást követő civilizációi vonultak el sorban előttem ugyanúgy, mint ama műhelyben, ahol valószínűleg létrejött az "ötödik álom".
Az indián hangja még utoljára fölzengett a tanácskozás sátorában:
— Mi lesz akkor — kérdezte -, ha megöljük az utolsó bálnát is, amelyik rólunk álmodik?
Örömteli napok következtek a számomra. Előbb úgy éreztem, hogy szinte ésszerű magyarázatra leltem. Mindig sántított nekem az a gondolat, hogy "az ember végső soron nem különbözik a többi állattól". Hogyan higgyem el? Akárhonnan nézem is, az ember más, mint az állat. Viszont legalább olyan ostoba ötlet az is, hogy az ember "felsőbb rendű" a többi élőlénynél. Miért? Elsőre még volna is egy kínálkozó válaszom: Az ember nem állat,mert az állat tökéletes.Abba a sebességi tartományban,ahol az ember él,az állat a tökéletes..."

(P.V.E. Az ötödik álom)